Ősi tantra és neosámánizmus a XXI. században

Forrás: Az interjú az Elixír magazin 2013. májusi, 291. számában jelent meg. 
© Elixír Magazin, minden jog fenntartva

Sokan szeretnének szellemi úton járni, de kevesen tudják, hogy ez pontosan mit takar. Vannak, akik az érzelmek általi irányítottságot, mások az érzelmi befolyás nélküli szellemiség követését értik alatta. Egyesek a vallást, mások a misztikus képességek elsajátítását és az intuíció kifejlesztését tekintik szellemi útnak. Sok tehát a bizonytalanság és ebből fakadóan a buktató.

A szellemi útra való térés első lépése az, hogy az ember nemcsak a kézzelfogható dolgokat fogadja el valóságként, hanem érdeklődni kezd az élet metafizikai rejtélyei iránt is, és igyekszik e témában tájékozódni. Sokat olvas, előadásokra, tanfolyamokra jár. Ha azonban ezen a szinten megreked, csak annyit ér el, hogy lesz egy értelmes hobbija. Igazán akkor lépünk szellemi útra, ha – miután kitűztünk magunknak egy célt – elkezdjük fokozatosan átalakítani gondolkodásunkat, viselkedésünket, szokásainkat azért, hogy a célunkat elérjük. Arról, hogy ezt hogyan érdemes megtennünk, Egedi-Kovács Melindát kérdeztem, aki felszentelt hindu papként több mint egy évtizeden át tanulmányozta a Védákat, majd az ősi tanokat rendszerbe foglalva Life Sutra néven létrehozott egy korszerű eszköztárat, amelynek segítségével az emberi élet kiteljesíthető.

Milyen ősi gyökerei vannak a szellemi úton járásnak?

− Az ősidőkben világszerte a mágikus hagyomány volt a metafizikai megismerés eszköze, amely azonban idővel jelentős átalakuláson ment keresztül. A Föld északi és déli féltekéjének civilizációi a közös gyökérből drámaian eltérő vallásosságot és szellemi gyakorlatot fejlesztettek ki. Az északi féltekén a metafizikai hagyomány bölcsőjeként számon tartott Indus-Szaraszvatí civilizáció hozta létre a négy Védát, amelyben a tantra előképének nevezhető,tantrikus és mágikus szemlélet körvonalazódik. A tantra (a szanszkrit szó eredeti jelentése “szövedék”) a világot olyan összefüggésekben és egységben látó ősi gondolkodás, amelyben nincs jelentősége a jó és a rossz küzdelmének. Ez a szemlélet mára szinte teljesen perifériára szorult, helyét a duális vallásosság vette át, amely időszámításunk előtt 500 körül a perzsa bevándorlással egy időben jelent meg.
A Védák értelmezése egyidejűleg jelentősen leegyszerűsödött, illetve átalakult. A Védákeredetileg teljes mértékben nélkülözik azt a törekvést, hogy a világot, a különféle jelenségeket és az emberi benső világát a jó és a rossz harca szerint kell felosztani. Ezzel szemben mind aVédákat magyarázó későbbi ortodox hindu iskolák, mind a kereszténység előképének tekinthető mazdaizmus − amely szintén a Védákon alapult −, egy csatatérhez hasonlították a kozmoszt és az ember lelkivilágát, ahol folyamatosan összecsapnak a jó és a rossz erők. Ebből következően a szellemi úton járás állandó éberséget, küzdelmet jelent a gonosz befolyása ellen. Az északi félteke vallásai, köztük a kereszténység is, végül megoldásként a monoteizmust, egy jóságos Isten oltalmába vetett hit kiépítését és az emberben önmagán belül lakozó rossz erők leigázását tették szellemi gyakorlattá.
A vallásosság fejlődése egészen más irányt vett a Föld déli féltekéjén, ahol erőszakosabb, akár életet és vért követelő rítusokban teljesedett ki. Gondoljunk csak a maja vagy azték emberáldozatokra! Ennek egyik oka az, hogy míg északon sok volt a háziasítható állat, és a természet kevésbé volt vad, addig délen a mérgező növények és a veszélyes, támadó állatok túlsúlya jellemző. Tehát öntörvényű, támadó környezetben alakult ki az a metafizikus gondolkodás, amelyben az istenek tisztelete a kiengesztelést jelentette. Az állandó könyörgés áldozatok formájában valósult meg, annak érdekében, hogy ne következzenek be az életet fenyegető dolgok. A másik markáns különbség, hogy a szellemi megismerés a déli féltekén mindmáig a sámántechnikák alkalmazásával zajlik. Ennek az a magyarázata, hogy az északi féltekén ritkák, a déli féltekén azonban nagyon elterjedtek a mérgező, hallucinogén növények, amelyek fogyasztásával a metafizikai tapasztalás szorosan összekapcsolódott. Az északi féltekén, ahol a természet, a környezet nem jelentett akkora veszélyt, így az ember képes volt azt az uralma alá vonni, a szellemi úton járás sokkal intellektuálisabbá tudott válni. A déli féltekén viszont egyfajta „radikális” sámánizmus fejlődött ki.

Napjainkban mi jellemzi a szellemi úton járást?

− A XXI. századi ember érdeklődése túllép a földrajzi távolság korlátain. Ma bolygónk összes metafizikai módszere elérhető és kipróbálható, ami nagyon színessé, egyszersmind nehezen érthetővé teszi ezt a gazdag szellemi választékot. A régi nézőpontok fölelevenítése során azok keveredése figyelhető meg. Sokaknak azok az utak adnak biztonságot, ahol nagy a kontroll, és a jó, illetve a rossz megkülönböztetését erőteljesen gyakorolhatják. Számukra a szellemi úton járás azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat megtiltanak maguknak, egyes tulajdonságaik ellen küzdenek, és megpróbálják segítségül hívni a világ jótékony erőit. Legalább ennyire erőteljes manapság a neosámánizmus is, amelynek egyik velejárója a droghasználat beépítése a tudatosodás folyamatába. Elfogadottá vált ugyanis, hogy az LSD vagy az ayahuasca és más hallucinogén drogok használatát bevonják a tapasztalásba. Ennek az az oka, hogy divatba jöttek a Föld déli féltekéjén kialakult szellemi módszerek. A New Age mozgalomban és a pszichiátriában is megfigyelhető tendencia, hogy azt tekintik szellemi eredménynek, ha valaki különleges tudatállapotokba jut, nem megszokott dolgokat lát, hall vagy tapasztal. Ennek elérésére hallucinogén szerekkel és drogokkal látomásokat idéznek elő magukban, hogy a módosult tudatállapotban új dimenziókat ismerjenek meg önmagukban vagy a teremtésben. Ez azonban mindig is veszélyes és kétes eredményre vezető útnak számított.

A szellemi úton járás melyik formája a hatékonyabb?

− Szerintem a szellemi úton haladás a tudatosság tágítását jelenti, tehát azt a képességet, hogy az élet egyre több aspektusát tudatosan tudjuk átélni. A tudatosság azonban megint csak gyakran használt fogalom, amelynek a pontos jelentését kevesen ismerik. A tudatosság alatt azt értem, hogy az ember buddhija, vagyis felsőbb rendű értelme képes érzékelni az anyagi univerzumot, az Átmá, vagyis a lélek saját univerzumát, és különbséget tud tenni a kettő között. Tehát betekintést nyerünk a lélek és az anyag univerzumába, de nem alakul ki az az illúzió, hogy a kettő összekeveredik, mint a hallucinogén anyagok alkalmazásakor. Míg az e szerek hatása alatt átélt élmény csak befogadás, szemlélődés, amelyhez semmiféle aktív teremtő munka nem kapcsolódik, csupán megszűnik a normál tudati kontroll, és kinyílik egy másik érzékelés, addig léteznek olyan utak, amelyek gyakorlatai során a belső világunkba azért lépünk be, hogy ott aktív teremtőként vegyünk részt. Belső „mozizás” helyett kitűzünk egy célt, majd addig cselekszünk a belső és a külső világunkban, amíg az valósággá nem válik. Ez előre visz, mert rengeteg dolgot megmozgat bennünk, ám ha csak passzív szemlélők vagyunk, legfőbb képességünk – hogy teremtők vagyunk – nem aktivizálódik.

Ezek szerint a szellemi út célja a teremtő képesség felébresztése?

− Úgy gondolom, hogy a szellemi úton haladás egyik sarokpontja, hogy ráébredjünk saját teremtő képességünkre, és elkezdjük azt ismét eredményesen használni. A Life Sutra azt a folyamatot mutatja meg, hogyan állíthatjuk helyre önmagunkban ezt a képességet, és annak melyek az egyes fázisai. Az északi féltekén mára kialakult vallások túl sok korlátot állítottak, és megfosztották az embert a teremtő képességétől, mondván, hogy az egyetlen teremtő az Isten, és az általa teremtett világban az ember csupán résztvevő. A hallucinogén szerek ezzel szemben túl nagy szabadságot adnak, célt és rendszert viszont nem, ami ugyanolyan egy helyben topogáshoz vezet, mint a túlkontrolláltság. Én abban hiszek, hogy a korlátok és a szabadság helyes arányának megmutatásával kell fölébreszteni az ember teremtő képességét.

Hogyan alakíthatjuk át belső és külső világunkat?

− A Life Sutra a Védák olyan korszerű értelmezésén alapul, amely nem a duális, hanem az ősi tantrikus szemlélettel tekint a világra. Elfogadja, hogy rossz erők is működnek a világban és bennünk, de nem ítélkezik felettük és nem küzd ellenük, hanem segít megismerni és a saját hasznunkra fordítani őket. Elfogadja azt is, hogy az emberben levő kellemetlen személyiségrészek kölcsönhatásban vannak más személyiségrészekkel, és ebből az „elegyből” is születnek fontos dolgok. A tanfolyamokon konkrét gyakorlatok segítségével bevezetjük a résztvevőket saját belső világukba úgy, hogy küzdelem nélkül tudjanak céljaiknak megfelelő hatásokat létrehozni önmagukban. E folyamat során képessé válnak meglátni magukban a „salakot”, és azt aktívan használni mint „fűtőanyagot”. Ezzel párhuzamosan más eszközökkel is dolgozunk azon, hogy külső világunkban is változásokat érjünk el. A két munka összefügg, mégis más, hiszen más szabályok érvényesek az anyagi világban, mint a lélek univerzumában. Ha például kigondolunk valamit, az a belső világunkban azonnal valósággá válik, de az anyagi világban nem lesz valóság. Ahhoz, hogy ott is azzá váljon, konkrét cselekedetekre van szükség. Az anyag univerzumának átalakítását mágiának, belső univerzumunk átalakítását pedig alkímiának nevezzük. Ilyen értelemben a Life Sutra egy őstantrikus szemléletű alkimista iskola, amelynek módszerei azt célozzák, hogy külső körülményeinket és ezzel egyidejűleg belső világunkat is meg tudjuk változtatni. Gyakorlataink során önmagunkat „nyersanyagnak”, tekintjük, amelyet átalakítunk úgy, hogy közben nem veszítjük el a világ reális érzékelését, hiszen a világban való helytállás az egyik legfontosabb célunk.