Blog
Story Sztármagazin interjú Melindával a 2020. 10. 08-i lapszámban
- 2020-10-13
- Szerző:
- Kategória: Cikk

„Az alkímia felszabadítja a tudatunk teremtő erejét – Az életünk maga a műalkotás”
Akár hisszük, akár nem: az alkimisták köztünk élnek. A mai alkimisták mágiája azonban nem az aranycsinálásban rejlik: úgy vélik, hogy az alkímia célja nem más, minthogy magában az emberben szülessen meg a csoda.
Az alkímia tudományát csupa kérdés és köd övezi, hiszen a régi kor alkimistái a világ kíváncsiságától rejtélyesen elzárva, magányosan, legfeljebb egy segéddel végezték a titkos műveleteiket. Alkimista kemencék, desztilláló edények, lombikok, fiolák és tüzek között igyekeztek a higany, a kén és a só közreműködésével aranyat létrehozni. A laboratóriumi gyakorlat azonban csak az első, és nem is a legfontosabb szintje az alkímiának. A fennmaradt rejtjeles iratokból kiderül, hogy sokaknak az ólom arannyá nemesítése nem valódi szándék, csupán a külvilág figyelmét elterelő jelkép volt, az alkimista mesterek nem egyszerűen aranyrögök előállításán dolgoztak. Az ember „arannyá nemesítésére”, azaz a megvilágosodásra törekedtek. Az alkímia szellemi ágazata mind a mai napig fennmaradt, a tudomány beavatottai pedig nem csupán őrzik, de alkalmazzák is a titkos tudást.
Minden leválik, mint az ólom
„A szellemi alkímia az aranyhoz hasonlóan fényes, tiszta, jó tudati-, érzelmi-, és fizikai állapotba hozza az embert – mondja Egedi-Kovács Melinda alkimista. – Ahogy a Földön a nap a fény, az élet forrása, úgy az emberi lényben is fölébreszthető egy olyan belső erőforrás, ami a naphoz hasonlóan élettel és energiával telíti, és ezáltal kivirágoztatja őt. A szellemi alkímia célja ennek az erőforrásnak a felkutatása és felébresztése. Hiszen, ha a test energiával telítődik, az a lélekre is hatással van, így az alkímiai folyamat teljességében jobb életet eredményez. Olyat, amiben az emberről leválik minden, az ólomhoz hasonlóan terhes és elnehezült érzelmek, és felragyog, mint az arany. Egyfajta átalakulás, újjászületés következik be, aminek során a szerelem, az emberi kapcsolatok, anyagi jólét, bőség és karrier egyaránt kiteljesedik.”
Amit elutasítunk, hat ránk
Az alkimisták úgy tartják: az életünk maga egy műalkotás, aminek minden területét sikerre kell vinnünk úgy, hogy az boldogságot és elégedettséget adjon. „Az alkímia segít felszabadítani a tudatunk teremtő erejét. Egy alkimistának nem okoz gondot jó párkapcsolatot építeni a régi romjain, bőséget teremteni, és megszabadulni a félelmektől, amik korábban korlátozták. Egy zavarodott, bűnökkel teli emberből sikeres, boldog, nemesebb ember válhat, aki képes kibontakoztatni a saját tehetségét, és olyan életet tud teremteni, ami önző módon nem csak neki jó, hanem a világnak is ad valamit. Ez nem jelenti az élet örömeinek megtagadását, mert minden, amit elutasítunk, az továbbra is hat ránk és ural bennünket. Az alkimista technikák gyakorlása épp ezért az élet megélésén, és nem elutasításán át vezet a szellemi átalakuláshoz.”
„Végképp megváltoztatta az életem”
Egedi-Kovács Melinda 1998 óta foglalkozik spiritualitással. Tíz éven át egy hindu misszió papjaként élt Indiában, majd férjével megalapította az Újalkímia Önfejlesztő Módszert. De hogyan lépett Melinda a spirituális felfedezés útjára? „A Moszkva téren sétáltam keresztül érettségiző koromban, amikor egy fiatalember nekem rohant, a kezembe nyomott egy kétkötetes könyvet, tovább szaladt, és eltűnt. A két könyv Christian Rosenkreutz Alkémiai menyegzője volt. Rögtön elkezdtem olvasni, beszippantott. Később egy barátomat kísértem egy rendezvényre, amikor minden előjel nélkül elkezdtem látni és hallani olyan dolgokat, amik nem a kézzelfogható világ részei voltak. Nem vízióim voltak, szöveges tartalmakat kezdett ’letölteni’ az elmém, amikhez semmi közöm nem volt. Később kiderült, hogy ezek többek között a Corpus Hermeticum és a Gyémánt szútra részei voltak – hozzáférésem lett az aranykori filozófia alap irataihoz. Ennek következtében kezdtem elmélyülni az alkímia tudományában.”
Szöveg:
Nagy Daniella