19
szept
Vágy és teremtőerő
Céljaink elérésének hajtóereje a vágy, amelyet gyakran még csírájában elfojtunk – talán mert úgy érezzük, nem helyénvalók a vágyaink, vagy a tudattalan szab gátat nekik, esetleg nem is ismerjük őket. A Life [...]
19
szept
Kiút a szellemi labirintusból
Az utóbbi néhány évtizedben az ezotéria piaccá nőtte ki magát, ahol rengeteg könyv és szellemi út gazdagítja a kínálatot. A kereső könnyen ráakad egy-egy érdekességre, amely óriási reményeket ébreszt benne. [...]
19
szept
Isteni részünk, a lélek
A földi élet nagy „színpadát”, ahol szerepeinket játsszuk, megteremtették számunkra, azonban ezen belül már isteni természetünknél fogva mi is teremtünk. Ezt a „játékot”, amit másodlagos teremtőként [...]
19
szept
Avatárok, életre kelt belső erőink
Az ősi tanok szerint nem létezik szakadék Isten és ember között. Tizenöt év után arra a felismerésre jutottam, hogy ha emberi nézőpontunkat az isteni nézőpontba helyezzük, nyilvánvalóvá válik, hogy az [...]
16
szept
Önismeret – találkozás önmagunkkal
Önismeret nélkül nem lehetséges megérteni a világot sem. „Ismerd meg magadat…”─ állt a delphoi jósda egykori homlokzatán. Az önvizsgálat tehát az első kapu, amin be kell lépni ahhoz, hogy aztán eljuthassunk [...]