Forrás: A cikk az Elixír magazin 2012. szeptemberi, 283. számában jelent meg.
© Elixír Magazin, minden jog fenntartva

Céljaink elérésének hajtóereje a vágy, amelyet gyakran még csírájában elfojtunk – talán mert úgy érezzük, nem helyénvalók a vágyaink, vagy a tudattalan szab gátat nekik, esetleg nem is ismerjük őket. A Life Sutra tanításaiból megtudhatjuk, milyen összefüggés van a sikeres teremtés és a vágyak között, és hogyan változtathatunk azon, ha esetleg nem tudunk, vagy nem merünk vágyakozni.

Az erős vágy olyan nélkülözhetetlen a teremtéshez, mint tervrajz az építkezéshez. Ahogy a házépítés is egy precíz tervrajz készítésével kezdődik, ugyanúgy először a vágyainkat kell pontosan meghatároznunk, majd célokká alakítanunk, végül ezeket felbontanunk részcélokra. A kivitelezésre megvalósítási tervet kell létrehoznunk, amelyben megtervezzük az egyes lépéseket, majd azt, hogy ezek megvalósításában kik lesznek a partnereink. A teremtés tehát bonyolult folyamat, amelyet a vágy energiája indít el. Ezért ha nem tudjuk elérni céljainkat, akkor nagy valószínűséggel a vágyaink szintjén kell keresnünk a problémát.

Vágyaink korlátai

Ha nem tudunk, vagy nem merünk vágyni valamire, annak az lehet az egyik oka, hogy nem tudjuk, életünkben milyen vágyaknak van létjogosultsága. Mindannyian számos vallásban inkarnálódtunk már, és ezek meghatározták, hogy melyik vágy helyénvaló és melyik bűnös. Ezek ma is „parancsként” tárolódnak tudatalattinkban, még akkor is, ha most éppen nem vagyunk vallásosak. A Védák szerint az anyagi javak elérésére való törekvés (vagyis az artha), a tehetség kibontakoztatása, a sikeres szerepek megvalósítása és a társadalmi előrejutás (azaz a dharma), az érzéki élvezetek és az életörömök beteljesítése (a káma), valamint a szellemi lényként való kibontakozás (a móksa) az emberiség számára megengedett vágyak. Mivel minden vallás a szellemi fejlődést tartotta elsődlegesnek, és a megmaradt három területet ennek gátjává kiáltotta ki, ezért a vallásos ember gyakran kioltja a vágyait.

Vágyainkat blokkolják azok a tudatalattinkban tárolt hitrendszerek is, amelyeket több élet alatt gyűjtöttünk össze. Ezek nagy részét átvettük – például a társadalomból vagy szüleinktől –, majd kombinációikból alakítottuk ki egyéni hitünket, amely keveredik elszenvedett személyes sérüléseinkkel. Ennek azonban azért nem vagyunk tudatában, mert már megszoktuk, hogy ezek alakítják valóságunkat.

Probléma adódhat abból is, hogy a személyiségünket alkotó, különböző élethelyzetekben felépített szerepszemélyiségeknek, Avatároknak saját vágyaik vannak, aminek szintén nem vagyunk tudatában. Olykor egy-egy Avatárnak több életen át meg nem valósult vágyai, félbemaradt teremtései vannak, aminek az lehet az oka, hogy egyik-másik életünk hirtelen halállal ért véget. Ilyenkor egy-egy szerepszemélyiség inkarnációkon keresztül gyötörhet minket azzal, hogy „ellenteremtéseket” hoz létre. Jelen életünkben ez abban nyilvánul meg, hogy gyakran szeretnénk nem helyénvaló dolgokat megvalósítani.

A gátlástalanság csapdája

A XX. században a több évszázados vallási kontroll fellazulásával, valamint a materialista gondolkodás terjedésével a Védák által javasolt emberi életcélok közül a gazdagodás, a karrier és az élet élvezete rendkívüli módon túlértékelődött a szellemi fejlődés rovására. Ez újabb kibillenés az egyensúlyból, csak éppen a másik véglet irányába. Ez nem is csoda, hiszen ha valamit nagyon elnyomunk, akkor az óriási feszültségként gyűlik a láthatatlan tartományban, és előbb-utóbb felszínre tör. Az emberi örömöket elnyomó vallásos évszázadok leginkább azokban az országokban fordultak át szabados és zavarba ejtő hedonizmusba, ahol a legszigorúbban vették a prüdéria szabályait. Az a társadalom, amely bűnös vagy annak vélt vágyait korábban csupán titokban elégítette ki, egyszer csak harsogva tobzódott a legbizarrabb szélsőségek között.

Régen azzal sokkolták a tömegeket, hogy pokolra kerülnek, ha vagyont halmoznak fel, vagy hiú módon személyes sikerre vágynak, az érzékek nyújtotta örömök élvezetének bűnéről nem is beszélve. A mai felfogás szerint „lúzer” az, aki nem képes mindenből a legjobbat birtokolni, nem tud fényes karriert befutni, s nem érzéki és élveteg az élet minden pillanatában.

Szerencsére a vágyak korábbi szigorú elfojtása megszűnt, de úgy tűnik, a harmonikus kiegyenlítődésre – amikor a dolgok megtalálják az ideális mértéket – még várnunk kell. A legtöbb ember szinte öntudatlanul él, és vágyait teljes mértékben a tömegtájékoztatás, a reklámok alakítják. A fiatalok többségének a média által sugallt eszménykép ad támpontot arra vonatkozóan, hogy milyen célokat tűzzön ki maga elé, ha boldog életre vágyik. Ezzel csupán annyi a probléma, hogy mára a szellemi úton járás (a móksa) lekerült az emberi kiteljesedés tényezőinek listájáról. Keleten „elefántfürdőzésnek” nevezik azt a jelenséget, amikor egy társadalom ide-oda billeg a szellemiség túlhangsúlyozása és az élet anyagi aspektusának túlértékelése között. Az elefántnak ugyanis az a szokása, hogy miután tisztára mosta magát a folyóban, kimegy a partra, belehempereg a porba, majd ismét bemegy a vízbe lefürdeni, hogy utána újra meghempereghessen a porban.

Napjainkban sok érzékeny embert zavarba hoz a harsány szerzési vágy, a gátlástalan tülekedés valamilyen cél elérésért, az érzékiség kiteregetése, folytonos hajszolása. Ha őszintén magukba néznek, egy ponton túl nem vágynak több pénzre, nagyobb házra, autóra, csillogó külsőségekre vagy reflektorfényre, sem állandó érzéki pezsgésre. Számukra létezik az öröm egy másik valósága is a szellem dimenziójában, ami nem feltétlenül kézzelfogható dolgokban nyilvánul meg. A szellemi úton járó embernek is vannak azonban vágyai: szeretne harmonikus környezetben élni, részt venni az őt érdeklő képzéseken, előadásokon, utazni és alkotni, amihez pénzre van szüksége…

Sokszor találkozom olyan emberekkel, akik ezoterikus vagy misztikus magyarázatokat találnak arra, hogy miért nem sikerülnek a dolgok az életükben. Gyakran mondják vagy azt, hogy a kellemetlenségeket, a nélkülözést meg kell tapasztalniuk a fejlődésükhöz, vagy azt, hogy a kihívást választották, mielőtt megszülettek volna. Ez azonban meglehetősen káros tévhit, hiszen passzívvá tesz. Olyan ez, mint amikor valaki szeretne gitáron játszani, de nem tanul és nem is gyakorol, csupán várja, hogy egyszer majd szépen megszólal a gitárja. Aztán amikor rájön, hogy ez így nem megy, leteszi a gitárját, és azt mondja, hogy így volt megírva a sors könyvében.

A felszabadulás útjai

Minél hamarabb képes valaki felhagyni azzal, hogy a külső körülményeket okolja a kisebb-nagyobb kudarcokért, annál hamarabb válik képessé arra, hogy elkezdje teremteni a sorsát, és ne csupán elszenvedje azt. Az életünk ok-okozati összefüggésekből áll, és ha nem mennek jól a dolgaink, érdemes újratanulni, hogy mit is tudunk a világot és a minket mozgató törvényszerűségekről.

A Life Sutra workshopok úgy épülnek fel, hogy végigvezetnek a Védák által meghatározott emberi életcélokon, kezdve az anyagi bőség megteremtésétől (Artha workshop) az érvényesülés, a sikeres szerepek és az Avatárok teremtésén át (Dharma workshop), kapcsolataink rendbetételén és az öröm felszabadításán keresztül (Káma workshop) egészen a szellemi képességeink kiterjesztéséig (Móksa workshop). A Védák ugyanis kijelentik, hogy az artha, a dharma, a káma és a móksa az emberi életnek nem egyszerűen céljai, hanem az emberi születés ajándékai is, mégpedig nem külön-külön, hanem harmonikus egységben kibontakoztatva. Nincs is nagyobb művészet az életben, mint megtalálni a kényes arányt e négy fontos terület között, és vágyainkat rájuk irányítva örömteli játékká változtatni a sorsunkat.

Ez valóban nem könnyű mindaddig, amíg tudatosan vagy tudat alatt szorongunk attól, hogy közben nem sodorjuk-e veszélybe lelki üdvösségünket vagy szellemi fejlődésünket. A vágyainkat korlátozó, tudatalattinkban található hitrendszerek, benyomások, emlékek és érzetek feltárására, továbbá a haladásunkat akadályozó szerepszemélyiségeink fölismerésére és energiájuk kioltására adnak lehetőséget a Life Sutra workshopok, valamint az egyéni alkimista munka.

Egedi-Kovács Melinda