Művész, író, szellemi alkimista, az Újalkímia Önfejlesztő Módszer és Akadémia alapítója. A hatalmas műveltséggel bíró Egedi-Kovács Melinda hiába mozgott otthonosan mind a keleti, mind a nyugati világ vallási és filozófiai rendszereiben, hiányérzete volt. Folytatta a keresést. Tizenegy éve talált rá a hermetikus és alkimista hagyományokra, melyek megadták számára a hiányzó válaszokat, és új dimenziót nyitottak az életében.

Meleg, barátságos otthonában fo­gad. Nem elixírrel, hanem kitűnő kávéval kínál.
„Sem az örök élet italával, sem aranycsinálással, nem foglalkozunk” – mondja mosolyogva, hi­­szen tudja, hogy az alkímia szó hallatán ezek a sztereotípiák ugranak be az embereknek. A szellemi alkímia célja nem az anyag, hanem az emberi lélek tudatának megnemesítése.

Melinda – saját megfogalmazása szerint – már gyermeknek is kicsit más volt.
„A felnőttek szerint gyerektestben egy kis bölcs tudatával éltem. Tény, hogy hatalmas volt bennem a tudásszomj, tizennégy évesen Freudot, Jungot, Dosztojevszkijt olvastam. Sok művészeti ághoz volt tehetségem. Vonzottak is a művészetek, mert ott éreztem az értékeket és mélységeket. Elsőre felvettek a Magyar Iparművészeti Egyetemre, ahol keleti filozófiát és vallástörténetet is tanultam. Már az egyetemi évek alatt is sokat dolgoztam grafikusként. Hu­szon­négy éves koromra egy ház árát megkerestem lemezborítók tervezésével. R-Go, Első Emelet, Jimmy – csak néhány név a megrendelők közül. Sikeres voltam, jól mentek a dolgaim, mégis hiányérzetem volt. Kerestem valamit, amit nem találtam meg sem a művészetben, sem a bulizásban, sem a szerelemben.”

A művészemberek érzékenységével megáldott – vagy megvert – fiatal nő azt érezte, nem fér hozzá ahhoz, ami az anyagi világon túl van, és drasztikus lépésre szánta el magát.
„Fogtam egy körömollót, és tövig lenyírtam a hajamat. Majd hívtam egy kamiont, és Budakeszire költöztem a szüleim szuterénjébe. Vissza a gyökerekhez, a természethez. Naphosszat jártam az erdőt, és gondolkoztam. A spi­rituális utam egy véletlennel kezdődött: felvettem a kocsimba egy stoppoló házaspárt, akikről utóbb kiderült, hogy otthonosan mozognak az ezotéria világában. Szabadits Judit opera-énekesnő az énekesi pályafutása mellett a nyolcvanas évektől a magyar ezotéria kiemelkedő alakja is volt. Szinte minden spirituális hagyományban otthon volt. A Maz­daznan hagyomány (ősi perzsa filozofikus élettudomány – A szerk.) mestereként mindent tudott a spirituális légzéstechnikákról, az ember finomfizikai energiarendszeréről, a természetes gyógymódokról. Férje a Természetgyógyász Szövetség elnöke volt. Az ő barátságuk volt az én mesterélményem, nagyon sokat tanultam tőlük.”

A mindent megváltoztató spirituális élmény azonban ettől függetlenül érte Melindát.
„A Liszt Ferenc téren ültem egy teraszon: belenéztem a kávémba, majd felnéztem az égre, és hirtelen azt éreztem, hogy kitágul a tudatom, egyszerre voltam parányi és hatalmas. Óriási szeretet és nyugalom töltött el. Örökre megváltoztatott ez a pillant. A tu­­datom be tudott nyitni olyan ajtókon, amelyeken eddig nem: olyan filozófiák és szent szövegek jelentek meg az elmémben, amiket sosem olvastam, a létezésükről sem tudtam. Érzékelni kezdtem a hozzám fordulók gondolatait, érzelmi és egészségi állapotukat, emiatt sokan kerestek. Megijedtem a médiumi képességtől, de bíztam a józan eszemben. Tudtam, hogy van ilyen, művészek, filozófusok több ezer éve beszámolnak ilyesmiről. Éreztem, hogy nem ragad el ennek a fonák oldala, az intellektusom kordában tudja tartani ezt a képességet.”

Mindeközben lediplomázott, és megpályázta a görög Művészeti Akadémia tanulmányi ösztöndíját, festő szakon meg is kapta, és megkezdhette tanulmányait a görög szigeteken.
„Patmosz szigetén szerettem volna látni Szent János barlangját – ahol ő a jelenéseket látta –, de elfogyott a pénzem. A szieszta előtti utolsó percekben érkeztem, nem kértek tőlem jegyet, ám véletlenül bezártak a barlangba. Misztikus élmény volt. Aztán átmentem Rodosz szigetére, és valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy fél évig teljesen egyedül laktam a templomosok várában. Inspiráló volt, sokat festettem. Ez az időszak megerősített abban, hogy nem elég az adottságom ajándéka, tanulnom kell. Úgy éreztem, hogy a védák tanítása talaj lesz a lábam alatt. Rómába mentem, hogy találkozzam leendő mesteremmel, egy világmissziót működtető kalkuttai guruval.”

Sríla Góvida-Dév-Gószvámí elfogadta tanítványának, így Melinda huszonöt évesen egy nyugat-bengáli hindu misszió tagjává vált. 2002-ben hindu pappá szentelték. Tíz éven át tevékenykedett ebben a misszióban, tanulmányozva a forrásműveket, valamint a jóga több irányzatát, a szánkhja filozófiát, az advaita-védánta filozófiát, a szanszkrit nyelvet, és elsajátította a templomi rituálékat. Felszentelt papnőként sok asramban járt világszerte. Ugyanakkor aktív szerepet vállalt a hazai ezotéria felvirágoztatásában: védikus filozófiát és jógát tanított, számos előadást tartott és fesztiválokon szerepelt.

„Társaimmal létrehoztuk a Mandala-Veda Könyvkiadót, amely tíz év alatt több mint kétszáz spirituális könyvet adott ki. Terveztem a könyveket, és rendszeresen publikáltam az Elixír magazinban, rengeteg spirituális módszert, irányzatot megismertem. 2008-ban aztán összeomlott minden: a kiadó becsődölt, tönkrementem anyagilag, és a magánéletem is romokban hevert. A védikus filozófia nem tudott kapaszkodót adni, és a gurum is meghalt. Még 2007-ben a Frankfurti Könyvvásáron kezembe került – egészen pontosan a fejemre esett – az alkimista St. Germain filozófiai műve. Ekkor eszembe jutott az évtizedekkel korábban – érettségi előtti napokban – megesett „futó kalandom”, amikor a Moszkva téren áthaladva egy fiatalember a kezembe nyomott két kötetet, és rohant tovább. A könyv Christian Rosenkreutz Alkímiai menyegzője volt. Elolvastam, tetszett is, de akkor még nem tudtam mihez kezdeni vele. A jelek arra mutattak, hogy dolgom van az alkímiával.”

Tovább folytatódott hát a szellemi útkeresés.
„Megtaláltam a forrásokat, és a szellemi alkímia tanulójává váltam. Tudom, hogy az alkimisták sokak szemében olyan megmosolyogtató, fura figurák, akik egész életüket hasztalanul arra pazarolják, hogy az értéktelen fémeket arannyá változtassák, ám ez sosem sikerült nekik. Valóban van az alkímiának egy ősidők óta létező operatív ága, amely az anyag szerkezetét kutatja, és kémiai módszerekkel meg is akarja változtatni azt. A szellemi alkímia azonban egy rejtjelezett nyelv, amely a kémiai reakciók szimbolikáját felhasználva az emberi psziché átalakulásáról szól, célja pedig nem más, mint az emberi lény tudatának megnemesítése.”

2012-ben Portugáliában egy újabb intenzív spirituális élmény hatására Melindában megszületett az elhatározás egy olyan szellemi iskola létrehozására, amely korszerű és gyakorlatias rendszerben egyesíti Kelet és Nyugat spirituális és misztikus hagyományait.
„A férjemmel – ikergyermekeink édesapjával –, Nagy Norberttel megalapítottuk a szellemi iskolánkat. Az Újalkímia önfejlesztő módszere azoknak való, akik képesek elengedni a babonákat, kíváncsiak arra, hogy valójában kicsodák, és hisznek abban, hogy megváltozhatnak, legyen bármilyen is a pillanatnyi helyzetük. Az elmúlt tíz évben saját önismereti rendszert és komplex tananyagot dolgoztunk ki, ám a legbüszkébb arra vagyok, hogy remek hangulatú szellemi közösséget építettünk, bebizonyítva, hogy van még értelmes spiritualitás, és hogy egymást segítve, támogatva messzebbre lehet jutni.”

Szabad Föld, 2023. november
Szöveg: Puskás Kati