Ha még nem tanultál nálunk, ez a kétórás előadás gyors és szórakoztató betekintést ad neked az Újalkímiába.
Az alkimisták olyan tudás birtokában voltak, ami által a világ jelenségei úgyszólván áttetszővé váltak a számukra, így egészen más mélységében értették meg az életet és az emberi lényben szunnyadó határtalan lehetőségeket.
A szellemi alkímia különleges világlátásának és misztikus gyakorlatainak a segítségével, ismert művészek, tudósok, gondolkodók, jutottak kiemelkedő képességekhez, mint például Giordano Bruno, Newton, Leonardo da Vinci, Dante vagy Goethe.
Lehet, hogy te is úgy tudtad eddig, hogy az alkimisták olyan megmosolyogtató fura alakok, akik egész életüket hasztalanul arra pazarolták el, hogy az értéktelen fémeket arannyá változtassák, de ez sosem sikerült nekik.
Az alkímia név sokak számára egyet jelent az aranycsinálással, azonban az alkímiának két ága volt: ebből az egyik valóban a mai kémia előfutára. Ám a szellemi alkímiában a kémiai folyamatok szimbólumként szolgáltak az emberi psziché átalakulásának, fejlődésének leírására és a célja az emberi lény tudatának megnemesítése, egy „nem fizikai arany” előállítása.
Ebben a többezer éves, titokzatos tradícióban az aranycsinálás egy kódolt megfogalmazás volt, ami mögött valójában olyan titkos tudás és technikák álltak, melyek segítségével az ember csodálatos átalakulásokon mehet keresztül testi, lelki és szellemi értelemben egyaránt.
A szellemi alkímia egy olyan titkos, ezoterikus hagyomány, amely pontosan tudja, hogyan lehet az emberből a legjobbat kihozni, miként válhat bárki ragyogó, teremtő, kimagasló személyiséggé.
Egyetlen nehézség van csupán: ez a tudás nem adja magát egykönnyen! Évezredek óta bonyolult szimbólum-rendszerbe kódolták bele és ennek a megfejtését csak személyesen adták át.
Lépj be velem az alkímia titokzatos világába!
- Elkezdem feltárni számodra az alkímia titkos hagyományát, gazdag képanyaggal illusztrálva az előadást.
- Bevezetlek abba a tudásba, aminek köszönhetően ismert művészek, tudósok, gondolkodók kiemelkedő képességekre, rendkívüli alkotóerőre és sikerre tesznek szert évezredek óta.
- Érthetővé, a mindennapi életben alkalmazhatóvá teszem számodra ezt a szimbólumokban és rejtjeles leírásokban fennmaradt hagyományt, így rendkívüli tudás birtokába juthatsz.